Bemutatkozás

A Bács-Kiskun megyei Hartán nőttem fel. A kecskeméti Áfeosz közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem. Alapdiplomám Mérnök Informatikus, másoddiplomámat a Szegedi Egyetem MBA kurzusán szereztem. Aranykalászos gazda és Vadgazdálkodási Technikus vagyok. Hartán önkormányzati képviselőként és a Hartai Dunatáj Vadászegyesület elnökeként tevékenykedem, szabadidőmben vadászok. A mezőgazdasággal korán, 1990-ben találkoztam, amikor nagypapám a kárpótlásban visszakapta családi földjeinket. Nagypapám sajnos korán elhunyt, ezért a földeket bérbe kellett adnunk, mivel nem állt rendelkezésünkre megfelelő tőke a műveléshez. 2008 végén tudtam a földeket saját művelésbe visszavenni, ekkor nyertem az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban 40.000 EURO tőkejuttatást. Terményeim értékesítésének és mezőgazdálkodásom hatékonyságának javítása érdekében a Nagybaracska és Környéke Termelő és Értékesítő Szövetkezet tagja vagyok.

Gazdaságomban búza, kukorica, repce és napraforgó előállítását tervezem. A termőterület kiválóan megfelel céljaimnak, jó kultúrállapotban lévő szántók. Termelési tapasztalatokkal rendelkezem a gazdálkodás terén. Az olajos növényeknek és a gabonának is jó a piaca. A megújuló energiaforrások és az üzemanyag iránti kereslet (kötelező bioetanol és biodízel keverése az ásványi eredetű üzemanyaghoz) miatt stabilnak nevezhető a piac.

Saját gépekkel nem rendelkezem, de környezetemben szabad kapacitások elérhetők, ezért a bérmunkavégzést választom kezdetben. Édesapám a műveléshez szükséges alapvető gépekkel rendelkezik, így önköltségen végzi számomra a munkák egy részét.

Számomra a legnagyobb kockázatot az egyre szélsőségesebbé váló időjárás jelenti. Egymást követő aszályos, belvizes, viharos évek jelentős terméskiesést és jövedelemkiesést jelenthetnek. A világpiacon érzékelhető folyamatok alapján hosszabb távon is a kereslet a meghatározó. Az ázsiai növekvő élelmiszer igények, Amerika és Európa üzemanyagigényei magasan tartják az árakat.

Víztakarékos műveléssel, a talaj periodikus mélyművelésével, aszálytűrő fajtákkal tudom csökkenteni az éghajlatváltozás miatti kockázatot. Esetlegesen az öntözés feltételeinek megteremtésével tudnám a kockázatot mérsékelni, de ez jelentős beruházást igényel. Erre csak jelentős támogatás és felhalmozott önerő birtokában tudok majd vállalkozni. Jégkár kockázatát nem, de e jövedelemkiesést biztosítással tudom mérsékelni. Elemi károk vonatkozásában az önkéntes közösségi kockázatvállalás lehet járható út számomra.